Zinzino termékek és a technológia kapcsolata

Sok megkeresést kapok mostanában arról, hogy mit jelent az, hogy a technológia teszi különlegessé a Zinzino termékek hatását. Továbbá mi a különbség két hal olaj között. Miért a Zinzino -t válasszák, mikor az sokkal drágább, mint más ilyen termék. Most ezzel a kérdéssel szeretnék foglalkozni egy kicsit, részletesebben.

Nekünk magyaroknak, van egy szokásunk, amit nem is tudom, hogy jó dolognak vagy átoknak tartsak e. Ez pedig az, hogy mindennel kötözködünk, semmit nem fogadunk el. A „majd én tudom” gondolkodás módot követjük. Azt gondolom, hogy sok okos magyar ember van, rengeteg feltaláló, jó üzletember a világban. Éppen ez az, a világban. Mert itthonról menekülnie kellett a sok okoskodótól, ha Ő boldogulni szeretett volna.

Itt vannak most a Zinzino Termékek. Több ember szeretne egy kicsit kérni belőle próbából. (egy üveggel) Vajon minek? Az ízére kíváncsi? A hatását úgy sem tudja ellenőrizni. Mikor egyértelműen 6-8 hónapról szól a Skandináv Egészségprogram. És itt van egy cég, aki felismert egy problémát.

Mi is ez a probléma tulajdonképpen?

Az, hogy az betegségek alapja a gyulladásban lévősejtek. (minden szervünknek van éppen gyulladásban lévő sejtje) Nincs olyan ember, akiben ne lennének gyulladt sejtek. Ez akkor is így van, mikor teljesen egészségesek vagyunk. Amikor különböző okok miatt – ennek nagyon nagy százaléka a helytelen étkezés – a gyulladt sejtek kerülnek többségbe. Akkor alakulnak ki a különböző betegségek. Minden betegség alapja a gyulladásban lévő sejtek.

Meg van adva, hogy mit, hogyan, és mennyi ideig kell csinálni. Azért, hogy a gond megoldódjon, akkor miért akarnak az emberek próbálni belőle? A termék készítője előre megadja a paramétereket. Melyet ráadásul 2 db száraz vércseppes, független laboratóriumban elvégzett vizsgálattal tudod ellenőrizni. Vajon ezt miért nem tudjuk elfogadni. Majd akkor belevágni a programba, ha megteremtettük a rávalót?

Elmúltak azok az idők, amikor az orvos azért volt, hogy „ingyen” meggyógyítsa az embereket. Az egészség ügy pénzbe kerül, ráadásul nem is kevésbe. Ezt mindenkinek tudomásul kell venni, ha tetszik ha nem. Az idő kereke nem jár visszafele. Ha viszont ez így van, akkor célszerű a friss, modern, hathatós dolgokat alkalmazni.

Milyen megoldást is talált a cég erre a problémára?

Erre a felismert gondra fejlesztette ki fő termékét a Zinzino Balance Olajat. Mi az, hogy fejlesztette ki a hal olajat ? Hal olajat már régen csinálnak azon nincs mit fejleszteni. Ezt mondják sokan. Mi csak tudjuk, hisz igazi „hal evő” nemzet vagyunk.

Két példával szeretném a különbséget megvilágítani. Ismeritek „nagymama” konyháját. Nagyon ízletesen tud (-ott) főzni. Aztán jött a fiatal menyecske, melynek az ételének az íze, – hogy is mondjam – némi kívánni valót hagyott maga után.

Húsleves

Az említett húsleves

Pedig mind a ketten, húslevest csináltak, ugyan olyan alapanyagokból. Csak hát nem mindegy, hogy melyik alkotó elemet mikor teszik bele, az elemeket hogyan készítették elő, és hogy menni ideig készült.

Biztos vagyok, a nagyi húslevese volt a prémium termék. A másikat is meg lehetett enni, az átlagnak elment. A két leves közt a technológia volt a különbség, amivel elkészült a leves. És bizony ha kereskedelmileg nézzük a dolgokat, a nagyi levese magasabb értéket képviselt.

Olivabogyók

Olíva bogyók, a különböző szín, más más érettségi állapot

Így van ezzel a Zinzino Balance Olaj is. Rövid életű, hideg vízi, mélytengeri válogatott halakból készül. Speciális természetes tisztítási eljárásokkal és ehhez tesznek minőségi Polifenol -t.

Azt a délvidéken termő olíva olajbogyóból nyernek ki. Egy hónappal annak megérése előtt. Ekkor tudják a legjobb Polifenol minőséget elérni. Ehhez még kerül D3 vitamin.

Itt a lényeg, az okosság

Itt jön még egy nagy tudás, hogy miből mennyit és hogyan tesznek össze. Mint amit a nagymama tud a húslevesnél. Ezek bizony hosszú kísérletek és megfigyelések eredménye, amit most mi a termékben kapunk vissza.

A másik példát, – mivel autókkal foglalkoztam egész életemben, – az autós világból szeretném hozni. Áll egymás mellett két azonos márkájú, kívülről teljesen megegyező típus. Az egyik 4 millióba kerül, a másik a duplájába. Vajon miért? Azért a technológiai többletért, amit a drágább darab képvisel. Több felszerelés, magasabb technikai tudás. Ez adja a különbséget.

Ez a különbség a két hal ojal közt is. A Balance Olaj prémium termék.

Mit tud ez a termék? Mivel az egész eddigi Omega 6/3 ipar, kihagyta a Polifenol -t a termékeiből. Ezért bizony a sejtek csak részben tudták feldolgozni az eddig kapott vitaminokat és a drága étrend kiegészítőket. Így viszont a drága pénzért vett értékes termékek, vitaminok java, felszívódás nélkül távozott. Az emberekből alul, vizelet és darabos formában.

A Zinzino termékek közül a Balance Olaj azt intézi el a sejteknél, hogy a sejtek elszivacsosodott fala, jobban átengedi az anyagokat. A sejthártya, ami bekeményedett, ezért a tápanyagfelvételt, illetve a méregtelenítést nem tudta kellő képen vezérelni. Most a sejt (-ek) az olaj és a Polifenol hatására visszatér (-nek) eredeti feladatához. Ez által az ember immunrendszere újra egy magasabb szinten kezd el dolgozni. Tulajdon képen az ember immunrendszere végez a betolakodókkal. Ezért érezzük azt a sok jó hatást, amit az olaj nyújt. Tehát az olaj nem szünteti meg a beteg gócokat. Azt a tested megerősödött védelmi rendszere hajtja végre. Ez azért lehetséges, mert az általad bevitt étrend kiegészítők és értékes tápanyagokat a sejtjeid jobban tudják hasznosítani. Ezáltal a szervezeted immunrendszere megerősödik, magasabb védelmi szintet képvisel.

Na de ha ilyen jó az Zinzino Balance Olaj, miért kell étrend kiegészítőket fogyasztani?

A kérdés nagyon jó, és roppant időszerű. Gondoljunk bele. 100-150 évvel ezelőtt, hogy éltek az emberek, mit dolgoztak és mit ettek. Ehhez milyen fizikai igénybevételben volt részük az embereknek. Az akkori étkezési szokások, és az ételek tápértéke teljesen más volt. A mai nagyüzemi ételek tápértéke, nem elég hogy alatta marad a réginek, de meg sem közelíti azt. Nem, hogy mi embereknek, de a minket élelemmel ellátó állatoknak az ételeinek a tápértéke is megváltozott. Mindez természetesen az emberi élet változása miatt.

Azóta nagyvárosok lettek, a kis háztáji gazdaságok helyet most a nagyüzemi gazdálkodás látja el az embereket. Annak minden előnyével és hátrányával együtt. A nagyvárosokban elkényelmesedett az élet, nincs annyi fizikai igénybe vétel. Az emberek elzsírosodtak, az élen vele. Ma már hiába próbálnánk a szervezetnek szükséges anyagokat étel útján bevinni. Már lehetőségünk sincsen rá, hogy ezt megoldjuk. Különösen nem tömegesen.

Amikor már a sejtjeid rendbe jöttek, akkor kell elkezdened a táplálék kiegészítőket is fogyasztanod. Na ebből aztán sok cégnek van, kis millió -féle. Ha a sejted rendben van, mindegyikből többet fog hasznosítani mint korábban tette.

A Zinzino termékek közül ilyenek az xTend, a Protek -t, és a Viva.

Ezekről külön blogokban írok.

Vannak kérdéseid? Tedd fel!