McDonalds és a Zinzino

Hjortur Smarason mesélte az AFP tudósítójának. “Hallottam, hogy a McDonalds soha nem bomlik el, és csak azt akartam kideríteni, hogy igaz-e a dolog vagy sem.”

Ez abból az alkalomból történt, hogy éppen mostanában, azaz 10 éve, 2009. november elején, a McDonalds kivonult Izland szigetéről. Mint a képen is látható. Ez most 10 év után is úgy nézz ki, mintha tegnapi vagy tegnap előtti lenne a termék. Szóval elpusztíthatatlan.

A kíváncsiak megnézhetik a hamburger és krumpli élő közvetítését jelenlegi helyéről. Az egy üvegszekrény a Snotra House-ban, egy dél-izlandi hotelben.

Természetesen ezt egy szórakoztató dolognak szánták. Viszont arra készteti az embert, hogy elgondolkodjon azon, mit is eszel a McDonals -ban. Mint látható, nincs penész, csak a papírcsomagolás néz ki öregnek. Többen jelezték, hogy még évek után sem nőnek penészgombák. Amit azzal magyaráznak, látszólag nem volt elegendő tápanyag a mikrobák számára.

A hotel azt állítja, hogy az emberek a világ minden tájáról érkeznek, hogy meglátogassák a hamburgert. A weboldal naponta akár 400 000 találatot is kap.

Volt már más hasonló esett, amikor vizsgálták az étel ilyen irányú bomlását. Az eredményt itt láthatod videón. YouTube-videó, amely összehasonlítja a hamburgerek és krumpli bomlását. Két éven át, majdnem nyolc millió megtekintést mutat.

Hírforrása: Georgina Rannard BBC News 2019. november 1.     https://www.bbc.com/news/blogs-trending-50262547

Hogy jön ez a McDonalds hír a Zinzino -hoz.

Képzeld el, ha ez a termék ilyen, akkor a Te szervezeted, hogyan tudd ezzel megbirkózni. A szervezetednek is az a feladata, hogy lebontsa és értelmes táplálékot adjon a sejtjeidnek. Na de ez nem valósul meg. Ezért olvasni néha arról, hogy egy ember kövér, de a szervezete éhezik.

McDonalds kiállítva

Az emberiség ezt köszönheti a fejlődésnek, az életmód megváltozásának. Ez a változás körülbelül az első ipari forradalom óta tart. A táplálékaink igen elszegényedtek az utóbbi időkben, a nagyüzemi termelések miatt. No nem azért mert nem tudnánk megfelelő minőségben készíteni nagyüzemi módon. Azért mert úgy nem annyira gazdaságos, és sajnos ma már minden az üzletről szól. Amíg az emberiség meg nem tanulja, hogy nem minden a pénz, ez így is marad.

Mivel emberek vagyunk és gyarlók, ez kényszerítő körülmények nélkül nem is fogjuk megtanulni. Viszont az élet, nem hagyja magát. Aki tudd az tesz ellene, és jutalma egy könnyebb napi élet és még egy kicsit talán hosszabb életet is élhet.

Légy előrelátó és ne hagyd magadat becsapni. Tudom, most azt gondolod, hogy az üzlet miatt haza beszélek. Ami lehet, igaz is, de nem az vezérel, hisz 67 éves vagyok és sokkal több zsíros kenyeret, vagy rántott húst már én sem tudok megenni. Viszont fontos, hogy az emberek tudjanak az őket fenyegető veszélyekről, mert erről a közmédia nem beszél.

Biztosan van több módja a védekezésnek. Én a Skandináv Egészség Programot találtam meg. Ami igazán tetszik benne az a mérhetőség. Nem csak az üzletileg érdekelt emberek véleményét hallhatom, ha nem egy független laboratórium mért eredményeit is láthatom. Én a mérésekben mindig jobban hiszek. Viszont sok magán vélemény is található a neten, illetve a Facebook -on.

Külföldi Zinzino termék tapasztalat

Külföldi vélemény

Megváltoztatja az életet !!!

Az olajat, ZinoBiotic, xTend és a Viva -t használom. Az olajjal kezdtem, és ez tényleg megváltoztatta az életem! Az izombetegségem miatt nem tudtam normál szinten sportolni.

Amikor elkezdtem használni a Balance olajat, az első üveget nem igazán vettem észre.

A második üveget követően energetikusabb, és a fejben is „stabilabb” lettem. Edzőteremben kezdtem el járni. Egy hét múlva rájöttem, hogy a testem már nem fáj úgy mint régebben, az izmaim használata után!

Általában intenzív erőfeszítés után óriási izomfeszültséget okozok olyan ponton, ahol nem tudok járni. De mióta használom az olajat, ez teljesen megváltozott! Most hetente 3-4 alkalommal edzek. Természetesen némi izomfeszültség van, de az semmi, ahhoz képest, ami volt !!!

Nagyon hálás vagyok, hogy valaki elmondta nekem Zinzino –t!

Zinzino Balance olaj

A termék működik, de hosszú idejű használat után idegesíti a gyomrom. Ez is rendkívül drága. Mivel szó szerint jó minőségű olívaolajat és halolajat ihatsz máshol is. Amelyeket megvásárolhat bármilyen kényelmes üzletben, olcsóbb áron. Pontosan ugyanazt az eredményt fogja adni, mint a Balance Olaj.

Külföldi .vélemény 2

Ha nem az tény, hogy a termék legalább működik. Ha nem tenné akkor erre én csak egy csillagot adtam volna: Rossz!

Válasz Zinzino -tól

2019. július 25

Szia névtelen. (érdekes, a negatív válaszok névtelenek általában)

Köszönöm az ön szavait azzal kapcsolatban, hogy a Balance Oil működik.

De ha úgy gondolja, hogy összekapcsolhatja a közönséges hal olajat, a bolti áruk olíva olajával, akkor tévedsz. Az általunk használt olívaolaj egy speciális, érés előtti időben betakarított olívabogyóból készült olívaolaj. Rendkívül magas polifenolszinttel. (4-5-szer nagyobb, mint a boltokban elérhető legjobb olaj). A titok az, hogy olajbogyónkat szokatlanul korán szedik le. Ami keserű lesz a polifenolok magas szintje miatt. Az keserűség alkalmatlanná teszi az olajbogyót a normál fogyasztáshoz.

Üdvözlettel
Zinzino

Külföldi vélemény 3

Erősen ajánljuk a Balance Oil -t

A Balance Oil -t már több mint 5 éve használom, és nagyon elégedett vagyok a hatásával. Több energiát ad és nem vagyok beteg, amióta elkezdtem inni az olajat.


Erősen ajánlott.

Vannak kérdéseid? Tedd fel!